Jubileumi névadó ünnepség Mályiban
2025.09.10
-
szeptember 9-én ünnepélyes keretek között került sor a Baromfiudvar 2002 Kft. mályi depójának névadó és jubileumi rendezvényére. A telephely idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, amely alkalomból a vállalat úgy döntött, hogy elhunyt kollégánk, Tóth István emlékét tiszteletben tartva a depó az ő nevét viseli a jövőben.
Az eseményen a cég vezetése és munkatársai mellett családtagok és barátok is jelen voltak. A program során Czírbusz István és Sipos Tamás tulajdonosok ünnepi beszédeit egy rövid emlékfilm vetítése követte. Az ünnepség zárásaként emlékfal avatással tisztelegtünk Tóth István személye előtt, akinek munkája alapjaiban határozta meg a Mályi depónk létrejöttét és amely mostantól méltó módon őrzi szeretett kollégánk és barátunk emlékét.
"Tóth István 2003 óta volt a Baromfiudvar 2002 Kft. meghatározó alakja, aki több mint két évtizeden át fáradhatatlan munkával, szakértelemmel és lelkesedéssel segítette cégünk fejlődését. Kulcsszerepet játszott a Mályi depó létrehozásában, és vezetőként, kollégaként egyaránt példát mutatott elhivatottságból, kitartásból és emberségből. Mindig mosolygós, vidám személyisége nemcsak kimagasló eredményeivel, hanem közvetlenségével is gazdagította közösségünket. Személyének állítson örök lenyomatot a róla elnevezett Tóth István Logisztikai Központ, így őrizzük meg emlékét szívünkben minden közösen átélt pillanatnak."
Köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott ezen a különleges napon!










